2010. szeptember 05., vasárnap
Kályhaépitők.hu Kandalló Mire való?

Zsolt Debrecenből

Zsolt Debrecenben és környékén vállalja kályhák, kandallók és kemencék építését.

Tamás Szegedről

Tamás elsősorban Szegeden és környékén vállal munkákat.

János Békéscsabáról

János Békéscsabán és környékén vállalja cserépkályhák, kandallók és kemencék építését

Mire való? PDF Nyomtatás E-mail
(0 Szavazatok)
Írta: Tamás   

A kandalló sok fával, gyorsan, nagy hőt képes leadni, ezért elsősorban olyan helyen javasolt az alkalmazása, ahol időszakosan van szükség fűtésre. De akkor nagyon.

Mivel a kandalló a meleg levegőt cirkuláltatja a helység(ek)ben, nagy alapterületet is képes felfűteni, ráadásul ezt viszonylag gyorsan is teszi. Köszönhető ez annak, hogy a kandallóban sok fával nagy tüzet lehet rakni.

Elsősorban olyan helyeken érdemes kandallót építeni, ahol a fűtési igény időszakos. Hétvégi házban, üdülőben, vagy akár a lakásban is, ha a kandallót kiegészítő fűtésre használjuk.

Természetesen, ha nem a fűtés a cél, hanem a látvány, az érzet, a szomszédok pukkasztása, vagy a barátok előtt dicsekvés, akkor bátran építsünk kandallót bárhová. Az is szempont lehet, hogy sehol nem lehet olyan jót „huncutkodni” kedvesünkkel, mint a pattogó tüzű kandalló elé terített bárány bőr szőnyegen.

Amikor a kandalló építése mellett döntünk, legyünk vele tisztában, hogy a kandalló addig és csak addig fűt, amíg ég benne a fa. Ezt követően a kandallót, vagy a kéményt el kell zárnunk, mert az egyébként is nagy kéményen keresztül gyorsan ki tud hűlni a helyiség.

Számolnunk kell azzal is, hogy a kandallónak viszonylag nagy helyigénye van. Önmagában a kandalló is robosztus szerkezet lehet, de azzal is kalkuláljunk, hogy a működő kandalló előtt 1-1,5 méteres körzetben nagyon nagy meleg tud lenni. Itt éghető anyag (bútor, szőnyeg) ne legyen!

Azzal is tisztában kell legyünk az építés előtt, hogy a kandalló alapvetően nem takarékos berendezés. Nem hátrány, ha a tulajdonosnak saját erdeje van, vagy olcsón tud beszerezni tüzifát.

 

Hozzászólásokat a fórumunkba várunk.

 

Ön most az Internet Explorer 6-os (IE6) verzióját használja.

Hogy kihasználhassa az oldal lehetőségeit, frissítenie kell böngészőjét a 7-es (IE7) verzióra.

Hogy miért kell frissítenie az újabb böngészőre? A Microsoft több millió felhasználó visszajelzései alapján az alapoktól újratervezte böngészőjét, mely így egy jobb képességekkel rendelkező, biztonságosabb rendszer lett. A legtöbb javítás oka a biztonság növelése, hiszen az 5 éves elavult rendszer nem képes megfelelni a mai követelményeknek. Vannak olyan veszélyek, melyek egyszerűen nem léteztek 2001-ben, amikor az IE6-ot kibocsátották. Az Internet Explorer 7-et használva a böngészés lényegesen biztonságosabb, nagyobb védelmet ad a vírusokkal és más online kockázatokkal szemben.

Frissítse most böngészőjét ingyenesen az Internet Explorer 7-es verzióra, beleértve az ajánlott frissítéseket is!
Látogasson el az Internet Explorer nemzetközi webhelyére és töltse le saját nyelvén az Internet Explorer 7-et!